Jelenlegi hely

A pokol

1971. Jézus. (Enzo-1) 37.

Gyermekeim! Mi lesz veletek, ha a szíveteket nem őriztétek meg tisztán a mennyei Atya számára?

Szenvedek Szívemben, amikor látom, hogy bűnöket követtek el. Ez olyan út, amely az örök pusztulásba vezet, aminek soha nincs vége. Évmilliók és évszázadok milliói fognak elmúlni. Remélhettek-e a menekülésben?

Nem! Atyátok akkor már nem lesz közel hozzátok. Kínjaitok, kiáltásaitok örökre a mélységben maradnak, és nem találnak meghallgatást. Nem lesz kiút számotokra. Csak a Bestia lesz közel hozzátok, aki kínoz benneteket az egész örökkévalóságon át. Gondolkodjatok! Ez a sors vár mindazokra, akik nem imádkoznak, és akikben nincs szeretet.

 

1974. Író, Jézus. (Enzo-1) 10-11.

Író: Sokak számára, akik bűnben élnek és az Istent elveszítették, Enzo az Úr Jézus következő üzenetét adja hírül 1974. június 12-én:

Úgy lesz ez, mint mikor Szodomában és Gomorában igen sokan ítéletem áldozatául estek... Imádkozzatok, mert rövidesen félelmetes büntető ítélet jön a földre!

Már 1971. december 12-én mondta az Úr Jézus:

Az évek, évszázadok milliói fognak elmúlni, és remélhettek a szabadulásban? Nem! Mert a ti Mennyei Atyátok nem lesz közel hozzátok. A ti kínjaitok, kiáltozásaitok, szemrehányásaitok a feneketlen mélységekben maradnak. Semmilyen kiút nem lesz már számotokra. Csak az a bizonyos Bestia lesz veletek, hogy kínozzon az egész örökkévalóságon át! Gondoljatok csak arra, mi vár azokra, akikben nincs szeretet, akik nem imádkoznak!

 

1988. Látnok. (Nadju-1) 61.

A pokol az a hely, ahova a gonosz lelkek jutnak. Az angyalok taszítják bele őket, miután a hátuk mögött összeláncolták kezüket. Abban a pillanatban az ördögök keményen megragadják őket. A kárhozatnak erről az útjáról nincs soha többé visszatérés. A pokol az a lángtenger, amit elönt a gyűlölet. Itt már nem használ semmi megbánás, s hiába hadakozik valaki a fájdalmak ellen. Ki nyújt nekik segítséget? Senki. Úgy viaskodnak, tusakodnak, mint a vízbefúlók, akik a legkisebb szalmaszálba is bele szeretnének kapaszkodni. Az elkárhozottak nagy lángokban égnek. Tele vannak dühvel és haraggal.

Azok, akik a pokolba jutottak, egyre forróbb lángokba kerülnek. Egymás haját tépdesik, egymást karmolják. Veszekednek azért, hogy egy falat jusson nekik. De minden étel a lángok martaléka lesz, mielőtt megehetnék. Mindegyiküknek kifordult a szeme. Borzasztó démon lett belőlük. Ó, micsoda förtelmes arcok ezek!

 

1989. Jézus, Vassula. (Vassula-2) 328.

V: Uram, sajnálom azokat a lelkeket, aki a pokolba kerülnek, mivel ők is olyanok voltak, mint mi valamennyien itt a Földön. Van-e valamilyen lehetőség arra, hogy kihozd a pokolból és megváltoztasd őket?

J: Megadtam nekik a szabadságot, hogy válasszanak a jó és a rossz között, de ők szeretetteljes könyörgéseim és felszólításaim ellenére a rosszat szerették.

V: De Uram, miért ne lehetne még egy lehetőségük…

J: Gyermek, te nem érted, hogy ők teljesen visszautasítottak engem! Én mindvégig szerettem őket. De ők inkább a Sátánt akarták követni. Még haláluk után is megnyilvánultam előttük, de a legkisebb habozás nélkül inkább a Sátánt követték. Ez teljesen az ő választásuk, mindörökre a poklot választották.

 

1997. Jézus. (Boitsfort-1) 112-113.

Augusztus 13.

Helytelenül mondod, amikor azt állítod, hogy a tisztítótűz és a pokol között csak az a különbség, hogy az egyik véges, a másik végtelen. Lényeges minőségi különbség van a kettő között. Mind a szenvedő, mind az elkárhozott lelkeknek megadom a tökéletes ismeretet. A szenvedő lelkek (a tisztítótűzben eltöltött) egész idő alatt bánják bűneiket, és hálát adnak Nekem nagy irgalmasságomért. Ezzel szemben az elkárhozott lelkek pontosan tudják, hogy milyen nagy Jót veszítettek el örökre, megismerik a teljes igazságot, amiben nem hittek a Földön; ezáltal megtudják, hogy a Sátán becsapta őket. Gyűlölik a Sátánt, Engem és mindenkit. De nem tudják megbánni bűneiket, mert megátalkodtak bennük. Olyan ez, mint amikor a test meghal, megmerevedik, és örökre úgy marad, azaz nem tud a helyzetén változtatni. Ugyanígy van a lélekkel is. Ha elutasítja a kegyelmet, megmarad bűnében. A test még él, de a lélek már halott. Ha földi életében nem tér meg, örökre halott marad. Ez a kárhozat, melynek szenvedése akkor jut el igazi tetőfokára, amikor a lélek elhagyja a testet, és szembesül az igazsággal: a pokollal.

Szeptember 5.

Az kárhozik el, aki nem fogad el Isten kezéből semmit, mert gyűlöli és megveti. Emlékezz, amikor nagyon megsértett valaki, azt mondtad, hogy ha az ő kezéből kellene elfogadnod a levegőt, inkább megfulladnál. Azóta túljutottál ezen a problémán. Akik gyűlölik és megvetik Istent, visszautasítják irgalmát és szeretetét. Inkább a poklot választják.

 

*

 

2005. Dr. Bányai János. Dogmatikai előadások vázlata.

 

707. Akiket a külön ítélet halálos bűnben megátalkodva talál, örökké szenvedik a kárhozat kínjait.     Hittétel.

710. A kárhozat kínjai örökké tartanak.                                                                                                  Hittétel.

711. A kárhozat kínjai különbözők a különböző bűnök mértéke szerint.                                    Általános nézet.

 

 

*

 

1940. ß 1985. C. S. Lewis. Viták és vallomások. VIII. A Pokol. 280-288.

280.

Az Úr tanítása a pokolról a lelkiismeretünkhöz és az akaratunkhoz szól, nem pedig kíváncsi értelmünket akarja kielégíteni.

281.

(…) minden büntetés igazságtalanná válik, ha a jó és a rossz egyaránt nem kaphatja meg azt, amit megérdemelt. Még a bosszúálló szenvedélyben is találunk szemernyi jogosultságot, abban a vágyban, hogy nem hagyjuk a gonosz embert önelégülten megülni a maga gonoszságában; előtte is nyilvánvalóvá kell tenni azt, amit a többiek látnak: hogy gonoszat cselekszik.

283.

Nem a gonosz teremtmény gyötrelmét kívánjuk látni, hanem az a tisztán erkölcsi igény vezet bennünket, hogy előbb vagy utóbb az igazságnak kell győznie, s a zászlót ki kell tűzni erre a konokul lázadó lélekre, még akkor is, ha teljesebb vagy jobb győzelmet később sem remélhetünk. Még akkor is, ha nem hajlandó megtérni, bizonyos értelemben magának a teremtménynek is jobb, hogy előbb-utóbb megtudja: elhibázta, elrontotta életét. Semmilyen irgalom nem kívánhatja azt, hogy az ilyen emberek örökre önelégülten megtapadhassanak ebben a rettenetes illúzióban. Aquinói Szent Tamás ugyanazt mondta a szenvedésről, amit Arisztotelész a szégyenről: nem önmagában jó, hanem sajátos körülmények között származhat jó belőle. Vagyis ott, ahol a gonoszság felbukkan, a fájdalom jót eredményezhet azzal, hogy ráeszméltet a gonoszságra, hiszen egyfajta fölismeréssel jár együtt. Két lehetőség között választhatunk: vagy a lélek sohasem ébred tudatára a rossznak, vagy pedig nem tudja meg, hogy a rossz ellenkezik a természetével. „Mindkét lehetőség”, mondja a filozófus, „nyilvánvalóan rossz”. (Summa Theol. I. II. Q. Art. 1.) S azt hiszem, reszketve bár, de egyetértünk vele.

Az elnézést és a megbocsátást téveszti össze az, aki azt kívánja, hogy Isten bocsásson meg az ilyen embernek, bár olyan marad, amilyen volt. Aki elnézi a rosszat, az egyszerűen nem vesz tudomást róla; úgy szemléli, mint valami jót. A megbocsátás viszont csak úgy teljesülhet, ha nemcsak fölkínálják, de el is fogadják: aki nem ismeri be hibáját, az nem részesülhet a megbocsátásban.

287.

Végső soron kérdéssel válaszolhatok mindazoknak, akik elutasítják a pokolról szóló tanítást: Mit kívánnak Istentől, mit tegyen? Törölje el a gonoszok bűneit, és bármi áron adjon nekik új kezdési lehetőséget, simítson el minden nehézséget, és kínáljon fel nekik csodálatos segítséget? De hiszen ezt tette meg a Kálvárián. Bocsásson meg nekik? A kárhozottak nem fogadják el a megbocsátást. Hagyja őket magukra? Félek tőle, hogy pontosan ezt teszi velük.

 

1981. Karol Wojtyla. Jel, melynek ellene mondanak.

116.

(…) a Sátán bűne az istentagadás teljessége és véglegessége: ez a tagadás abszolút, tudatos, teljesen szabad döntéssel meghozva, és folyton, újra meg újra megerősítve. Pontosan ez az elutasításnak az az alakja, melyet pokolnak nevezünk (Mt 22,13; 25,26-30; 41; 46; Jn 5,29). Hogy az embernek milyen bűne és mikor vezet a teljes elvetettséghez, ezt semmiképpen sem tudhatjuk. Természetesen ez is hitünk tárgya a végső dolgokkal kapcsolatban (vö. Lumen Gentium, 48).

123-124.

A végső beteljesedés misztériumában kell megtalálnunk a Mennyország meghatározását, és ez könnyű is lesz. De itt kell keresnünk a pokol meghatározását is. Ez is az ember és a világ végső beteljesedésének a misztériumához tartozik. Találunk-e valami utalást az emberben és tapasztalataiban a pokolra? Ezt minden további nélkül megtaláljuk a lelkiismeret benső valóságában. Amint már mondtuk, a lelkiismeret nemcsak egy cselekedet fölött ítél, hanem bensőleg büntet is. Ezért helyes, ha lelkiismeret-furdalásról beszélünk. Krisztus úgy mutatja be a kárhozat helyét, mint „ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik” (Mk 9,48); a lelkiismeret-furdalás éget.

Mindazonáltal a lelkiismeret elemzése nem elegendő a pokol misztériumának magyarázatára. Tudjuk ugyanis az Evangéliumból, hogy a pokol nemcsak az örökkétartó lelkiismeret-furdalás helye, hanem az Istentől való elvetettség misztériumának a helye is (vö. Mt 25,41). Ezt a misztériumot egyedül az magyarázza, hogy az ember meghívást kapott Istentől a vele való közösségre, a teljes részvételre a Szentháromság életében, a személyek közösségében. Az elvetettség pontosan ellentéte az egységnek, a közösségnek.

 

1988. A Rajna a Tiberisbe ömlött. A II. Vatikáni Zsinat története. A harmadik ülésszak. 151.

Jeruzsálem latin pátriárkája, Alberto Gori súlyos kifogásokat emelt a fejezettel szemben. Szerinte a szövegnek nem kellene hallgatnia „a pokol létéről, arról, hogy a pokol örök”, valamint a „személyes kárhozat” lehetőségéről. Ezek kimondottan kinyilatkoztatott igazságok, és manapság is megfelelő hangsúlyt kell kapniuk. Nagyon sokan – mondta – mintha visszariadnának, hogy beszédükben nyíltan és világosan kimondják ezeket a tanokat.

 

1994. Don Gabriele Amorth. Egy ördögűző tapasztalatai. 88-89.

P. Candido {a szerző tanítómestere) mindenféle emberekben lakozó ördöggel folytatott már párbeszédet, de legszívesebben a gyerekek kikérdezését idézi fel, mert ott kézenfekvő, hogy a válaszok, koruknál fogva, nem lehetnek sajátjaik. Ilyenkor nyilvánvaló az ördög jelenléte. Egyszer megkérdezte egy 13 éves kislánytól: „Ha van két ellenség, akik egész életükben halálosan gyűlölték egymást, és végül mindketten a pokolba jutnak, vajon milyen lesz a kettejük közötti kapcsolat, ha egy örökkévalóságra össze lesznek zárva?” Íme a válasz: „Milyen ostoba vagy! Odalent mindenki csak magában él, lelkiismeret-furdalásaitól gyötörve. Nincs kapcsolata senkinek senkivel, mindenki a legtökéletesebb magányban él, és keservesen megsiratja mindazt a rosszat, amit elkövetett. Olyan az egész, mint egy temető.”

 

1994. II. János Pál (és Vittorio Messori). Átlépni a remény küszöbén. 210-211.

Felmerül a kérdés, hogy az ember az individuális életével, felelősségével, rendeltetésével, személyes eszkatológikus jövőjével, a paradicsom-pokol-tisztítóhely felfogásával nem veszik-e el ebben a kozmikus dimenzióban? Sajnos igennel kell válaszolni a kérdésére: az ember bizonyos tekintetben elveszett, elvesztek a prédikátorok, a hitoktatók, a nevelők, s elveszítették a bátorságot, hogy a „pokollal fenyegetőzzenek”. Lehet, hogy az sem félne már, aki hallgatja őket.

Jelen civilizációnk embere elvesztette érzékenységét a „végső dolgok” iránt. Az érzéketlenség javára működnek a szekularizáció és a szekularizmus, az ebből következő fogyasztói magatartással, s a földi élet javainak az élvezetével. Hozzájárultak még a XX. századra oly jellemző földi poklok. A koncentrációs táborok, a gulag, a bombázások után, – és akkor még nem is említettük a természeti katasztrófákat, – az ember várhat még valami ennél is rosszabbat a világtól, ennél is nagyobb megaláztatást, vagyis a poklot?

 

1997. Barsi Balázs. A Bárány menyegzője.

71.

De mit jelent a második halál? Nyilván egy szinten van az első halállal: ez sem biológia, hanem az örök halál, a kárhozat. Aki kárhozatra jut, tudja, hogy halott, de él: halott élő. A második halál azok osztályrésze, akik véglegesen visszautasították Isten kegyelmét, lelkük végleg elvált Istentől. Valamiképpen ez is örömhír számunkra, nem lehet büntetlenül akármit csinálni az életünkkel. Isten értelmet adott nekünk és világos tanítást, továbbá elküldte az ő szent Fiát, és van lelkiismeretünk.

225-226.

A Szentírás egyetemes tanítása, hogy az utolsó napokban iszonyatos csata lesz, mert a Sátán az Istentől megengedett szabadságának utolsó óráját éli. Nagy jelentőségű a kijelentés, hogy élve kerül a tüzes tóba, majd később azt halljuk, hogy „gyötrődni fog éjjel-nappal, örökkön-örökké”. Az örök kárhozat gondolata nagyon idegen az emberi elmének. Miért nem semmisíti meg az Isten a Sátánt? Mert ő semmit sem semmisít meg, amit alkotott. Ő jó angyalnak teremtette a Sátánt is, és jónak teremtette az embert is. Úgy tervezte el, hogy az angyal és az ember vele éljenek. A pokol a szabadság rettenetes misztériuma. Egyetlen vallásban sincs örök kárhozat, ezt a rettenetes lehetőséget ember ki nem találta volna, csak isteni kinyilatkoztatásból tudjuk.

 

 

                        

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer