Jelenlegi hely

Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet

2013. február 28. csütörtök 23:50

Drága szeretett leányom, ezek a napok, amelyek szinte már elérkeztek, szörnyű sötétséget és kétségbeesést hoznak magukkal, melyekhez hasonlónak még sohase voltatok tanúi életetek során.

Ez a lélek sötétsége lesz és ezt azon lelkek üressége fogja okozni, akik az Antikrisztust és a hamis prófétát követik. Nehéz lesz elviselniük az általuk okozott lelki fájdalmat azoknak a keresztényeknek, akik nem lesznek hajlandók hallgatni az eretnekségekre.

Én ezt csak azért mondom nektek, hogy tudjátok majd a szívetekben, hogy az Én Nevemben szenvedtek, mert az elutasítás fájdalmát Szent Szavam védelmezése miatt fogjátok érezni.

Sohasem szabad megkérdőjeleznetek azokat a hatalmas követelményeket, amelyeket veletek szemben támasztanak vagy elveszítenetek bizalmatokat, mert Én vagyok az, a ti Királyotok, akinek Hatalma van azt biztosítani, hogy ezeknek eleget tudjatok tenni.  Abban sem szabad kételkednetek, hogy ez a Maradék Egyház meg volt jövendölve, amelynek most részévé fogtok válni, hogy továbbra is hűségesek maradjatok Hozzám, Jézus Krisztushoz.

Ne hallgassatok azokra, akik megpróbálják bemesélni nektek, hogy ezekben a világnak adott Szent Üzeneteimben nem szabad hinnetek, mert ők meg vannak tévesztve.

Nektek imádkoznotok kell azokért, akiknek nem lesz erejük vagy kellő szellemi tisztánlátásuk és így a rossz elágazást fogják választani az úton. Sokan azok közül, akik a hamis prófétát követik, megpróbálnak majd benneteket is ugyanarra az útra húzni.

Testvér fog testvér ellen harcolni, apa fia ellen, az anya lánya ellen – mindegyikük azon igyekezetében, hogy kövesse az Igazságot, de oly sokan nem fogják felismerni a hamis próféta tanításainak hibáit és így el fognak veszni Számomra.

Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet.

Ők, a Vezetésem alatt, lelkek milliárdjait hozzák majd magukkal a biztonságba. Ezért sohasem szabad feladnotok.

Jézusotok

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer