Jelenlegi hely

A fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált

2013. július 29. hétfő, 11:23

Drága szeretett leányom, az Én Nevem ritkán van megemlítve ugyanabban a lélegzetvételben, amikor azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek és mégis Isten elleni káromlást kiáltanak. Kereszthalálom nemcsak el lesz utasítva és nem fognak beszélni róla, hanem a démonok képeit arra fogják felhasználni, hogy helyettesítsék Testemet a Kereszten. Ha nem Én vagyok, akit megöltek a Kereszten, akkor ki más? Kik ezek, akik a Szavamat hirdetik a világnak, de akik káromkodnak, melyek ömlenek a szájukból?

Óvakodjatok a csodáktól, melyekről a fehérbe öltözött emberek azt fogják állítani, hogy ők vitték végbe azokat, mintha ők az Én Testemből jöttek volna létre és az Én Lelkemmel lennének megáldva. Amikor azt látjátok, hogy csodálatos és látszólag csodás eseményekre kerül sor, tudnotok kell, hogy egyáltalán nem azok.

Azt fogják mondani nektek, hogy a csodák a hamis próféta keze által jöttek létre. Aztán azt fogják elvárni tőletek, hogy nagy tiszteletet mutassatok iránta és először azt mondják majd nektek, hogy ő egy élő szent. Őt imádni, szeretni és csodálni fogják, és mindenki azt fogja mondani, hogy ő Isten kegyeit élvezi. Idővel azt fogják hinni, hogy ezek a csodák azért következnek be, hogy Második Eljövetelemet hirdessék.

És akkor megjelenik a fenevad. És ő a Sátánt fogja tisztelni. És a világot szörnyű zűrzavar fogja fogva tartani. Az emberek csapdába kerülnek. Egyrészt a hamis próféta minden vallást irányítani fog a világban és kihasználja azok szeretetét, akik ismerik az Igazságot. Azok, akik ismerik az Igazságot, nem fognak elutasítani Engem, mert az övék Isten Országa. Az Antikrisztus nagy tiszteletet fog mutatni a hamis próféta iránt. De mivel az ő szerepe politikai jellegű lesz, az egymás iránti hűségük sok embert fog egyesíteni, akik ezt a szövetséget meg fogják tapsolni.

Ezek az események hamarosan értelmet kapnak. Azok, akik megpróbálnak benneteket magukkal vinni a hamis hitbe, mely nem Istentől származik, nagyon meggyőzőek lesznek. Ők sohasem fogják feltárni valódi szándékukat, míg azt hiszik, hogy ezt a csatát megnyerik. De akkor sokakat el fognak pusztítani, akik nem fogadják el a fenevad bélyegét. Azt fogják mondani, hogy ez a jele a világ igaz békéjének, a szeretetnek és az egységnek, de gonosz magjában a 666- os szám lesz elrejtve, mely a fenevad jele.

Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, mely Isten nagy erejével bír, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált. Azoknak, akik azt elutasítják, el kell majd rejtőzniük és előkészületeket kell tenniük. Tudom, hogy ez félelemkeltő, de igaz. Én be fogok avatkozni imáitok segítségével, hogy véget vessek az üldöztetésnek.

Ti, szeretett követőim, akik ismeritek az Igazságot, legyetek készen, hogy segítsetek azoknak, akik ezzel a tudattal küzdeni fognak. Mire ez megtörténik, addigra Maradék Hadseregem olyan erővel fog rendelkezni, melyre számítani lehet. Erejük azon képességükben fog rejleni, hogy megmentik azokat, akik szenvedni fognak az Isten gyermekei iránti bosszú ezen ördögi cselekedetétől.

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer