Jelenlegi hely

Csak egyetlen út vezet Istenhez, és ez Rajtam, Jézus Krisztuson keresztül. Nincs más út.

2014. április 18. péntek, 23:24

Drága szeretett leányom, a világ újra fel fog támadni a hamuból, a vérontásból. Én megígérem, hogy az antikrisztus okozta gyötrelmet el fogom törölni a Föld színéről. El fogom pusztítani Isten ellenségeit és azokat, akik felelősek a nyomorért, az igazságtalanságért és szenvedésért, amelyet Isten gyermekeire hoztak.

A gonosz, amely a világ minden táján markában tartja a mai ember szívét, különböző formákat ölt. A legbrutálisabb formája, amikor embereket kínoznak, megölnek, vagy kíméletlenül megbüntetnek. Másrészt az embereknek nagy nehézségeket kell elviselniük, beleértve az élelem és az otthon hiányát, és a rettenetes szegénységet, miközben vezetőik felfalnak minden őket megillető jogot. Aztán ott vannak az igazságtalan törvények, amelyek a hatalommal rendelkezőknek kedveznek, mert a gazdag embert még gazdagabbá teszik és a szegényeket még szegényebbé; ahol kevés könyörületet, vagy szeretetet mutatnak a nagy szükségben lévők iránt. Végül pedig ott van világszerte a Keresztények, az Én Követőim üldözése. Őket sokkal jobban megvetik, mint bárki mást és rettenetesen szenvednek az Én Nevemért. A gonosz követői gyűlölik a Keresztényeket, aki (a gonosz) arra használja fel ügynökeit, hogy különböző módon elhallgattassa őket. Terveik nagy részében szerepel a cenzúra és a Keresztények azon jogának megvonása, hogy nyilvánosan hirdethessék Irántam való hűségüket. És miközben napjaink kormányai minden más vallás jogait és az emberi jogokat rendíthetetlenül védelmezik, a Keresztények jogai előtt nem fognak meghajolni

A Keresztényeknek hamarosan meg fogják tiltani, hogy a hitüket nyilvános helyeken, iskolákban, főiskolákon gyakorolják, míg végül annak gyakorlását Isten Templomaiban is be fogják tiltani. Talán azt mondjátok lehetetlen megakadályozni a Keresztényeket hitük gyakorlásában, főleg a saját templomaikban. Ez a legravaszabb módon fog megtörténni, amikor milliókat fognak megtéveszteni, és azt csak kevesen fogják észrevenni, amint Szavam jelenlegi formájának minden egyes részét meg fogják változtatni, de mindez csendben fog megtörténni. Csak azok fogják látni a változásokat, akik gondosan odafigyelnek, és egy idő után szabályszerű lesz az, hogy minden Keresztény vallásnak meg kell nyílnia, hogy minden hitfelekezetet tárt karokkal fogadjanak, beleértve azokat is, akik nem hisznek Bennem.

Azonban azok közül, akik más hitfelekezetet követnek, és nem ismerik el a Szentháromságos Istent, nem mindenkit fognak az új világegyházba kényszeríteni. Nem. A Keresztények lesznek azok, akiket odatesznek, hogy bálványozzák a pogányságot, amelyet gondosan fognak bemutatni, mint egy új egyházat, amely a „közösség” egy új formáját fogja felkarolni – mindenki egyházát – amelyben Én, Jézus Krisztus nem fogok több szerepet betölteni.

Ettől az évtől kezdve a Keresztem kezd eltűnni, és miközben Egyházaim és azok, akik azt mondják, hogy Engem szolgálnak, a humanizmus fontosságáról beszélnek, nem fogjátok hallani őket, hogy arról beszélnének, milyen fontos átadnotok magatokat Nekem, Jézus Krisztusnak. Éppen ezért ti nem lesztek felkészítve az Örök Életre. Annak fontosságáról, hogy az Én Utamat kövessétek Atyámhoz, nem fognak említést tenni, és a Szentségek sem fogják a vitat tárgyát képezni. Ehelyett nektek arról fognak beszélni, hogy gondoskodni kell mások szükségleteiről és jólétéről, amelyet mint helyettesítőt fognak felhasználni az Engem való imádás helyett. Én vagyok az Egyház. Az Én Testem maga az Én Egyházam, de idővel teljesen félre fognak söpörni Engem. A fejeteket hazugságokkal fogják tele tömni. Mindenféle útról fognak beszélni nektek, amelyekre szükségetek van, hogy közelebb kerüljetek Istenhez. De minden út, amelyről azt fogják mondani nektek, hogy azon kell haladnotok, az ellenkező irányba fog vezetni.

Most már tudjátok, hogy csak egy Igazság létezik. Csak egyetlen út vezet Istenhez, és ez Rajtam, Jézus Krisztuson keresztül. Nincs más út.

Jézusotok

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer