Jelenlegi hely

Malachi Martin A kiforgatott katolicizmus - III/2. rész: A Vatikán belülről

Bernard: Van‑e még olyan római kulcsfigura, akiről beszélhetnénk?

 

Martin atya: Silvestrini bíboros egy másik szürke eminenciás, aki a miniszterelnökségen dolgozik. Valószínűleg szeretne Casaroli örökségébe lépni, aki rövidesen szolgálati idejének végére ér. Casaroli 75 éves, és fel kell ajánlania a lemondását. Lehetséges, hogy továbbra is betöltheti funkcióját, mivel II. János Pál számára talán lehetetlennek bizonyul majd, hogy elmozdítsa őt.1 Silvestrini ugyancsak olyan ösvényeken vezette az Egyház külpolitikáját, amelyek nem egyeztethetők össze lelkipásztori és természetfeletti küldetésével.

Látja, ezek az emberek mind papok. A klérusnak a tagjai. Valamennyien Jézus királyságának elkötelezettjei lennének. Azt hinnénk, hogy ezen emberek álmatlan óráit, sőt alvásra szánt idejük egy részét is ez tölti ki. De az adminisztratív döntések, amelyeket hoznak, az emberek, akiket kineveznek, a foganatosított politikájuk vagy alkalmazott stratégiáik nem olyan emberekre utalnak, mint akik Isten országáért munkálkodnak. E helyett politikusokat látunk, akik azt keresik, hogyan tudnák megnövelni a világi hatalmat. Hogy van‑e köztük olyan, akit megvásároltak? Igen, azt gondoljuk, hogy megvásároltak közülük néhányat. Hogy van‑e olyan köztük, akiket csupán a hatalom korrumpált? Igen, azt gondoljuk, hogy a hatalom némelyeket korrumpált. És vajon van‑e olyan, aki eladta magát az ellenségnek? Kétségtelen, hogy vannak emberek, akik eladták magukat az ellenségnek. Bizonyos részleteket csak így tudunk megmagyarázni. Például az a konklávé, amelyik II. János Pál pápát megválasztotta, 1978. október 14-én, szombaton gyűlt össze. Október 16-án már be is fejeződött a választás. Vasárnap a konklávé két nagy frakciója között nem jött létre megegyezés. Ezért akkor éjszaka úgy feküdtek le, hogy nem volt pápa, és még csak kilátás sem volt arra, hogy legyen. Aztán a következő reggelen konklávé szerte Karol Vojtyla nevét lehetett hallani minden ajakról. Mind nyilvánvalóbb volt, hogy ő lesz a pápa. Még akadtak elintézni- és megbeszélnivalók, de ennyi volt. Az első emberek, akik megtudták az eredményt, a Lengyel Kommunista Párt politbürójának tagjai voltak Varsóban. De várjunk egy pillanatra! A konklávé be van zárva. Elektronikus felügyelet van. Senki nem léphet kapcsolatba senkivel. Hogyan tudta meg a lengyel politbüró, hogy Karol Vojtyla lesz a pápa? Mert megtudták. Vagyis voltak megvásárolt emberek. Magas rangúak. Ez elkerülhetetlen, és ez mindig is így volt. De a mi világunkban, ahol nagyon közelről folyik a harc, és ahol az ellenség engesztelhetetlen, ez igen komoly ügy. Bár II. János Pál pápa hozott lengyeleket Rómába, még sincs otthon a saját házában. Egy olyan hivatalnoki apparátussal áll szemben, amelynek körülbástyázott szokásai és barátságai vannak, és nagyon keveset tud tenni, hogy változtasson rajta.

 

Bernard: Nagy a korrupció Rómában?

 

Martin atya: Ott nincs az a szexuális korrupció, mint az Egyesült Államokban. Nincs olyan püspök, akinek homoszexuális partnere lenne. Ezt nem tűrik el. Akadnak monsignorék, akiknek szeretője van vidéken. Tudjuk, hogy van ilyen. Anyagi korrupció? Igen, sok ilyen eset van, mert sok pénz úszkál körülöttük. Aztán ott van a Vatikán Bank, amely nagy jövedelmi forrás sok ember számára. De az igazi korrupció a hatalom könyörtelen gyakorlása: a bürokratikus hatalom felhasználása holttesteken át való felemelkedésre, a segítő kéz megmarása és általában azok pozíciójának a megszerzése, akik elindítottak pályádon. Rengeteg van az ilyenből.

 

Bernard: A szomorú az, hogy a hatalomnak ezek a kíméletlen és tisztességtelen felhasználói figyelmen kívül hagyják a laikus emberek érzéseit, akik igen nehéz körülmények között igyekeznek a hitüket gyakorolni.

 

Martin atya: Nem, ezzel egyáltalán nem törődnek. A római ranglétra felső fokain semmilyen érzés nincs ilyesmivel kapcsolatban. Ezek el vannak vágva a külső körülményektől. Ezek nem közönséges emberek. Ilyen természetű problémáik nincsenek.

 

Bernard: Vagyis a maguk világában élnek.

 

Martin atya: Így van. Washingtonban is vannak emberek, akik a maguk világában élnek, és nem tudják, mi történik az Illinois államban levő Peoriában. Távol élnek egymástól. A dolog ellensúlyozása érdekében el kell mondanunk, hogy több száz szent férfi és szent nő él Rómában. Ők nem foglalnak el magas állásokat. Az életszentség nem fér össze azzal a fajta hivatali élettel. Azt nem tudod elviselni. A hazugságokat képtelen vagy elfogadni. A becsapásokat nem tűrheted. A nagyravágyást nem szenvedheted. Ezek egyikének sincs semmi köze az ember megváltásához. Mindez egész egyszerűen az emberi becsvágy, a hiúság, a gőg megnyilvánulása, akár a frakciózás és az áskálódás, a nyereségre és az előnyökre törekvés; jól enni, jól élni és utazni a Szentszék költségén. Mindennek semmi köze az üdvösséghez.

 

Bernard: Térjünk át a világiakra, akik megpróbálnak munkálkodni az üdvösségükön. Közülük sokan látják a plébániájukon vagy egyházmegyéjükben történő visszaéléseket. Ezért leülnek, és levelet írnak egy bíborosnak, igen gyakran éppen Ratzinger bíborosnak. Levelükhöz különböző dokumentumokat csatolnak a történt szabálytalanságokról. Aztán választ nem kapnak, és semmi nem történik az ügyben.

 

Martin atya: Így van. És Róma ezt így szereti. Lázadást nem tűrnek el, de a levelekkel, a paperasse-szal2, ahogy a franciák mondják, nem törődnek. Róma dugig van papírral. Ezzel semmi probléma. No de hogy figyelmet fordítsanak az észak-karolinai kis özvegy levelére, aki arról írt, hogy a plébános mit tesz, vagy nem tesz? Ó, nem, ez olyan mintha bemásznánk egy ruhásszekrény alá, hogy agyoncsapjunk egy legyet. Ez nem az ő gondjuk. Ez nem érinti őket. Az észak-karolinai kis özvegy, aki a levelet írta, nem tehet egyebet, mint hogy imádkozik. Ebbe bele kell törődnie, mert az Egyháznak ilyen a felépítése. Amíg Isten nem változtat rajta, addig nem marad más, mint hogy belenyugszunk. Ez a mi keresztünk. Imádkoznunk kell. Semmi változás nem mutatkozik a láthatáron.

Mind férfi-, mind női szervezeteket ismerek ebben az országban. Egész csoportjaik saját költségükön Rómába utaztak. Egy aranyozott dombornyomásos könyvben leírták kifogásaikat, panaszaikat és bajaikat, megvárták a bíborost, a kezébe tették a könyvet, az megáldotta őket, majd úgy egy hét múlva kaptak egy levelet: „Őeminenciája elolvasta a könyvet, és úgy érzi, áldás az Egyház számára, hogy ilyen buzgó keresztény hívei vannak.” Pont. Ennyi. És Róma el van ragadtatva. Ezek az emberek hűségesek, őhozzájuk hűségesek. Eljönnek hozzájuk a panaszaikkal. Semmi nem történik azokkal kapcsolatban. Róma sohasem félt a papírtól. A papír nem ijeszti meg. Rómát csak az olyan emberek ijesztik meg, mint Lefebvre érsek, aki azt mondja, hogy négy püspököt fog felszentelni.

 

Bernard: Vessünk egy pillantást a Lefebvre ügyre. Úgy tűnik, hogy Róma egyik kezével védelmezi a gonosz embereket. Ott vannak a legkülönbözőbb eretnek teológusok, és semmi nem történik velük. De vannak hagyománypártiak, mint Lefebvre érsek vagy Nicholas Gruner atya, és mindent megtesznek, hogy elhallgattassák őket.

 

Martin atya: Nos, vegyük Lefebvre érseket, és hasonlítsuk össze őt napjaink kiemelkedő eretnekeivel, mint amilyen Charles Curran vagy Walter Kasper. Róma csak egyetlen dolog miatt nem tekinti Charles Currant vagy Walter Kaspert veszélyesnek. Ezek nem veszélyeztetik az ő hatalmukat. Ezek csak hittudományról beszélnek. Ki törődik vele? Lefebvre érsek érvényesen felszentelt négy püspököt. Erre az volt a válaszuk, hogy elővették a nagyágyút, és teljesen kiiktatták őt a tényezők közül. Hogy miért? Mert a kánoni hatalmuknak szegült ellen. De már azon egyszerű ok miatt sem szállnak szembe Walter Kasperrel vagy Charles Currannal, mert azok részéről semmi sem fenyegeti őket.

 

Bernard: Vagyis Róma nem érzi többé, hogy bármiféle eretnekség fenyegetné őt. A dolgokat nem vizsgálja teológiai vagy ideológiai szempontból.

 

Martin atya: Nem, a történéseket csak hatalmi szempontból vizsgálja. Már csak azért sem történik semmi az eretnekekkel kapcsolatban, mert Rómában sokan osztják azon eretnekek véleményét. Az ilyenek nem katolikusok többé. A másik probléma az, hogy azoknak, akik katolikusok, és szeretnének tenni valamit ebben az ügyben, nincs elég hatalmuk hozzá. Nem tudják összeszedni a szükséges aláírásokat ahhoz, hogy Charles Currant elítéljék vagy Walter Kaspert elmozdítsák püspöki székéből. Egyedül a hatalmukat és a hatáskörüket féltik ezek. Ezt pedig a püspökök birtokolják, akiknek joga van papokat fölszentelni. Végül ezért támadtak Lefebvre érsekre, és ezért mondták ki rá az egyházi átkot.

 

Bernard: És – valljuk be – ezért nem mondanak egyházi átkot Charles Curranra.

 

Martin atya: Így van. Curran őket nem zavarja. Csak a körülötte élő embereket. Engem is. Mindenkit zavar, aki hallotta őt beszélni, olvasta a könyveit vagy tanulmányozta az életét. De ez Rómát nem nagyon zavarja. Vagy ha zavarja is, mulandó valaminek tekintik, és olyannak, amely nem jelent kihívást hatalmi pozíciójuk számára. De hát nem éppen az ő hatáskörükbe tartozik ez az ügy? Jaj, igen, de ilyen már a lelkületük. Sajnos ilyen.

Ellenben mire nézve jelent kihívást hatalmuknak a hatásköre? Ó, hát e lelkükre. A saját lelkükre.

 

Bernard: A Rómában folyó belharcokról beszéltünk. Ezek a belharcok csupán a hatalomért folynak, vagy pedig ez két ideológiai tábor összecsapása?

 

Martin atya: A hatalomért folynak. Két tábor harcol a hatalomért. A két tábor hitében különbözik. Az egyik a hagyományos értelemben katolikus. A másik neokatolikus, és a hagyományos értelemben többé nem katolikus. Ez azt akarja, hogy a világ minden részén magukat katolikusnak vallók közösségei laza halmazt alkossanak, amelynek a pápa lenne a tiszteletbeli elnöke. A föderalizált Egyház és a péteri hatalom már nem az ő eszményképük. Szerintük ódon és elavult ily módon tekinteni az Egyház kormányára. Ez igen sajnálatos, mert azt jelenti, hogy a pápa csalhatatlanságát és elsőségét vonják kétségbe. Mindkettő a hit dogmája. Ezek az emberek azt mondják, hogy ezeket a dogmákat át kell értékelni. „Bizonyos körülmények között természetesen tévedhetetlen. Bizonyos körülmények között természetesen elsőbbsége van, de mi mindkettőt újra akarjuk fogalmazni az új realitások fényében.”

 

Bernard: De szavaikat oly módon fűzik össze, hogy végül az legyen belőle, amit valóban mondani akarnak.

 

Martin atya: Ó igen, ezek állandóan arra törekednek, hogy mindennek valami új jelentést adjanak. „Ez nem pont úgy van, ahogy ti, kartársak, ezt mondjátok. Természetesen van egy bizonyos tévedhetetlensége és van egy bizonyos elsőbbsége, de egyik sem az, aminek hívjátok, és nem az, amit mondtok róla.”

 

Bernard: Ó, ezek nagyon eszesek.

 

Martin atya: Rendkívül eszesek, Bernard. És nézeteiket az egész Egyházban elterjesztik. Ha körbejárná az Egyesült Államok plébániáit, szerintem ritkán hallana valakit a pápa tévedhetetlenségéről vagy elsőbbségéről prédikálni. A legtöbb ember ebben nem hisz többé, mint ahogy nem tudják hinni, hogy Krisztus valóban jelen van az Oltáriszentségben. Azt mondják, hogy az Eucharisztia csak szimbólum. „Ne túlozzunk már annyira. Ez nem kannibalizmus! Mi nem esszük meg Krisztust. Az Eucharisztiát sokkal emberibbé, tudományosabbá és ésszerűbbé kell tenni a modern ember számára. Hogyan mondhatjuk azt, hogy Krisztust esszük az Oltáriszentségben? Hogy mondhatjuk, hogy a pápa elrendelheti a Texasban élő emberek számára, hogy azt tegyék, amit ő mond? A világ túlságosan nagy! Nem hozhat döntéseket minden nemzet, minden etnikum és minden kultúra számára.” Addig fortélyoskodnak mindennel, amíg a régi dogmák cafatokká nem szakadnak.

 

Bernard: A régi dogmák egyike a péteri hatalom. Vessünk egy pillantást a mostani pápára, erősségeire és gyengeségeire.

 

Martin atya: Az erősségei nyilvánvalóak. És a gyengéi is nyilvánvalóak. II. János Pál erőssége az, hogy még egyszer sem sértett meg egyetlen hitszabályt sem. Sohasem mondott vagy tanított olyasmit, ami ellentétes a hittel. Ez sokat mond egy egyházi személyről napjainkban. Ezzel bebizonyította, hogy teljes mértékben katolikus. A gyengesége abban áll, hogy amennyire csak lehet, kompromisszumokra törekszik, hogy ezáltal minden bajt eltérítsen a feje felől, mert van neki anélkül is éppen elég belőle. Azt hiszem, óvatosságból követett el hibákat. Például, amikor megtudta, hogy ezek 1986-ban imanapot szerveztek Assisibe, azt kellett volna mondania, hogy nem megy el. De nem mondta. Maga is részt vett rajta. Nem ő szervezte. Azok szervezték, és neki vissza kellett volna utasítania, hogy ott legyen. Amikor megtudta, hogy ezek Lefebvre ellen törnek, úgy tervezte, hogy elmegy Écône-ba. Ezt kellett volna tennie. Ki kellett volna békülnie Lefebvre-rel. Nagyon könnyen ment volna. Vagy legalább elhalasztotta volna azt a végzetes napot.3 Nem tette.

Nem tudta kezelni a bajt. Túlságosan is sok baja volt. Egy hosszú listát lehetne összeállítani azokról a területekről, amelyekkel kapcsolatban nem tette fel a szükséges kérdéseket. Például a vallásszabadság egész kérdése. Döntenie kellett volna benne. Ez egy égető kérdés az Egyházban, és különböző emberek mondtak véleményt róla. Manapság az általános eszme a neokatolikusok között az, hogy szabadon teszel azt, ami neked tetszik. „Szabad tévesen élned. Ez egy emberi jog.” Az Egyház mindig elutasította ezt a gondolatot. Egyetlen embernek sem szabad a tévedést választania. Nem mondhatjuk azt, hogy az emberek tetszésük szerint szabadon lehetnek bármilyenek. Ez nem így van! Krisztushoz az út a Katolikus Egyházon át vezet. Ez egy katolikus doktrína, mert az Egyházon kívül nincs üdvözülés. II. János Pál nem tisztázta ezt az ügyet.4 Nem vette elő a II. Vatikáni Zsinat égető kérdéseit, és nem tette világossá a kétértelműségeket: a kollegialitás kétértelműségét; a vallási szabadság kétértelműségét; a szentmisével kapcsolatos kétértelműséget. Végül is mikor érvényes egy mise? Az Isten szerelmére, végül is mi egy érvényes mise? A pápa nem tisztázta mindezt. A gyengesége mutatkozik meg abban, hogy nem tisztázta számunkra ezeket az ügyeket. Nyilvánvalóan úgy ítélte meg, hogy jobb, ha nem érinti őket. Hiszen ez egy darázsfészek! Túl sok baj járhat vele. Túlságosan veszélyes! Veszedelmet hozhat számára. A péteri hatalom kérdésében sem teremtett rendet. Végül is valóban ő‑e az Egyház vezetője? Megkapta‑e ténylegesen a legfelső méltóságot? Mert hiszen nem gyakorolta. Mit mond erről a II. Vatikáni Zsinat? Egyáltalán nem egyértelmű. Ellenfelei péterellenes módon értelmezték. II. János Pál nem tisztázta ezt sem.

Aztán van egy nagyon nagy baj, amely elevenbe vágó lehet. Biztos vagyok benne, hogy ő nem egyszer riadt fel éjjel kettőkor, és verejtékben fürdött emiatt. Az ok a következő. Tételezzük fel, hogy én vagyok ennek a háznak feje. Tudom, hogy lakik ebben a házban három ember, aki éjjelenként kijár rabolni és gyilkolni. Tudomáson van erről. Ha nem teszek ellene semmit, magam is bűnös vagyok. Bűnös vagyok abban, amit ők tesznek. II. János Pál pápa tudja, hogy egyházközségekben istengyalázást követnek el. Tudja, hogy némely püspök nyíltan megéli homoszexualitását. Tudja, hogy vannak érvénytelen papszentelések. Ha nem tudná, tudnia kellene. Semmit nem tesz ellene. Nahát! A szabályok szerint ő közvetett módon vétkes ugyanabban a bűnben. Nem tesz semmit, mert úgy ítéli meg, hogy vihart idézne a fejére, és az megsemmisítené őt.

 

Bernard: Vagyis jelenleg megpróbálja tapétával elfödni az Egyházban meglévő egyenetlenségeket, hogy békesség legyen.

 

Martin atya: Igen. Vajon ez a legbölcsebb eljárás? Valóban keresztényi‑e? Valóban Krisztus-szerű? Nem tudom. Nem szeretném, ha magam kellene egy ilyen döntést hozzak. A jezsuiták tíz éven át tolerálták Drinan atyát, aki az Egyesült Államok Kongresszusában szorgalmazta az abortusz anyagi támogatását. Tíz évig egy lépés sem történt emiatt. A jezsuita elöljárók mind ugyanazokban a bűnökben voltak vétkesek. Végül II. János Pál utasította Drinan atyát, hogy lépjen ki a politikából. II. János Pál nem azért távolította el Drinan atyát a politikai életből, mert az szorgalmazta az abortusz anyagi támogatását. Ezt meg sem említette. Azt mondta, hogy a papok ne vegyenek részt a politikában. Ugyanazt az eredményt érte el. De azért a tíz esztendőért a jezsuita elöljárók ugyanabban a bűnben vétkesek, mint Drinan atya. Azok az elöljárók, akik megtűrték a marxista jezsuitákat Nicaraguában, ugyanazokban a bűnökben vétkesek, mint az illető papok. Ugyanaz az erkölcsiség és ugyanaz a törvény érvényes valamennyiükre. II. János Pál engedékenységével azt kockáztatta, hogy maga is vétkessé válik az elkövetett bűnökben. Ez nagyon súlyos dolog, mert Krisztus azt fogja neki mondani: „Te tudtad, hogy ezek a dolgok megtörténtek. Miért nem próbáltál meg gátat vetni nekik? És ha ezek megölnek, akkor mi van? Engem is megöltek. Mi köze van ehhez a megölésnek?”

János Pál megítélése szerint neki ki kell tartania. Úgy gondolja, hogy az alternatíva rosszabb. Neki ki kell tartania, amíg Miasszonyunk eljön, és ezzel már egész szemléletmódja kitárul előttünk. Világossá válik, hogy miről is van szó. Amikor pápai utazásait megkezdte, az emberek csodálkoztak, hogy miért nem marad inkább otthon és vezeti az Egyházat: eltakarítja a szemetet; kisöpri Augiász istállóját; figyel a részletekre; uralja a kongregációkat; érvényesíti elképzeléseit a Vatikán politikájában; fejeket vág le; reformot és megújulást hoz. Ő a cselekvésnek nem ezt az útját választotta. Kitart a külföldre utazás mellett. Több tucat utazást tett, és számtalan nyelvet beszél. Nem tudom, hány országban járt. És újra és újra utazik, egy fehér Alitalia DC-10 fedélzetén. Miért? Több alkalommal is elmondta, hogy miért. Azt mondta: a Szent Szűz azt kívánja, hogy mire Ő eljön, a lehető legtöbb ember lássa és hallja őt, a pápát. Másodszor: úgy sejthető, hogy Miasszonyunk az egyik ilyen út alkalmával jön majd el. Tehát ő az esemény bekövetkeztekor nem lesz Rómában. Harmadrészt az ő magatartása ez: A világ egy új világrend felé rohan. A világnak szerkezete lesz. A pápa azt akarja, hogy ő legyen a legkiemelkedőbb élő személyiség. És tényleg az. Gondoljuk meg, hogy az egész hatezer évnyi ismert történelem folyamán nem volt még egy olyan ember, akit oly sok milliárd ember látott és hallott, mint őt. Egyedül II. János Pál érte el ezt az ismertségi szintet. Erőteljes képet sikerült magáról világszerte kialakítania. Az egyedüli ember, akire bárki ráismer, legyen az fehér vagy fekete, keleti vagy nyugati, északi vagy déli, Kína vagy a Nyugat polgára, vagy pedig Oroszországé. Mindenki ismeri II. János Pált. Ő az első pápa és az első ember a történelemben, aki ezt elérte. Felismerik őt az őserdők törzsei, a Wall Street üzletemberei, a hongkongi dzsunkák kereskedői; valójában mindenki. Elhatározta, hogy eléri ezt. Azt mondta, ezt azért teszi, hogy amint eljön a szuperszerkezet ideje, mint Krisztus helyettesének, neki is legyen szava.

 

Bernard: Vagyis számít az új világrend eljövetelére.

 

Martin atya: Igen.

 

Bernard: Vizsgáljuk meg egy kicsit a Máriával szembeni odaadását.

 

Martin atya: A mottója „Totus Tuus”, ami azt jelenti: „Teljesen a Te rabszolgád”. A pápa a Szűzanyáról beszél. Meg van győződve arról, hogy Fatima ígérete még az ő életében, az ő pápasága alatt teljesülni fog. Nem kételkedik abban, ami Fatima átka néven ismeretes. Ez az átok a harmadik titok. A Szent Szűz megjövendölte, hogy súlyos csapások fognak érni bennünket. Kontinensek nagy területeit mossa el majd a víz örökre. Egész nemzetek fognak elpusztulni. Egész nemzetek válnak hitetlenné. Természeti katasztrófák lesznek, amelyek letarolják az emberiséget. A pápa azt mondja, hogy ezt a szenvedést nem lehet mérsékelni. Ez mindenképpen meg fog történni. A pápa azt reméli, hogy ezek a katasztrófák a megváltás jelei lesznek. Az emberek visszaemlékeznek az Ő arcára és hangjára. Isten megadja nekik a kegyelmet, hogy tekintetüket az égre emeljék, és azt mondják: „Könyörülj rajtunk!” És akkor megtérnek. Ezzel a szemlélettel néz mindent a pápa. Ez a motor, amely őt a cselekedeteiben hajtja. Ez a forrása az állhatatosságának.

Minden más embert összetört volna az, amin ő keresztülment. Meglőtték, és érezte a forró ólmot a testében. Őt olyan emberek terítették le, akiket ismert. Azt hiszem, hogy ezek után más vissza akart volna vonulni, hogy nyugalmas életet éljen valahol egy egyházközség élén. II. János Pál nem adta fel. Ő még mindig erősödik. Napról napra erősebb lesz. A befolyása növekvőben van. A Föld világi vezetői elfogadják őt, mert a diplomáciában oly tevékeny, annyira ügyes és olyan jól értesült, hogy nem tudnak meglenni nélküle. Több mint száz országnak van most nagykövetsége Rómában a Szentszéknél. Információszerzés, befolyás, a pápa tanácsai és egyetemes hatalma miatt ragaszkodnak ahhoz, hogy legyen nagykövetségük. És ennek az embernek nincs hadserege! Tehát ebben az értelemben kifizetődött a stratégiája.

Az az elgondolása, hogy ő a Fatimai Szűzanya egyik eszköze. Segíti az oroszországi megtéréseket, de a jelenlegi orosz mozgalmat egyáltalán nem nevezi megtérésnek. Ez az ő válasza a Szűzanya felszólítására. Nagyon gyöngéden ragaszkodik a Szent Szűzhöz. Mindig nagy tisztelettel viseltetett iránta. Neki szentelte magát. 1960-ban Wyszynszki bíborossal együtt a Szűzanyának szentelték Lengyelországot. Majd az egész világot Miasszonyunknak szentelte. Aztán várja azt az időt, amikor megengedtetik neki, hogy Oroszországot az Ő Szeplőtelen Szívének szentelje. Azt mondja, hogy jelen pillanatban nem megengedett számára, hogy Oroszországot felajánlja. Tehát teljesen Miasszonyunknak áldozza magát. Ebből kifolyólag sok ellenséget szerzett magának. Például amikor 1982-ben levelet írt a püspököknek, mondván, hogy Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének akarja szentelni, némelyek nem is válaszoltak neki. Mások azt mondták, hogy ilyet nem is lehet javasolni. Fel voltak háborodva rajta. El tudja képzelni, hogy egy püspök ezt írhatja a pápának? Mégis megtették. Ezek egy lengyel püspöknek tekintik őt, aki eltévedt, és végül az Egyház pápája lett belőle, noha ott kellene legyen Lengyelországban, eldugva a krakkói egyházmegyében. Nem kellene olyan ügyekbe avatkoznia, amelyek nem reá tartoznak, vagy ráerőszakolni konzervatív nézeteit az Egyházra, amely kétségbeesetten haladni szeretne, hogy az emberiséghez csatlakozzon, és része legyen az emberi fajnak.

Ezért ellenségei vannak, szörnyű ellenségei, akik halva szeretnék őt látni, vagy legalább hivatalán kívül. Azt akarják, hogy vonuljon nyugdíjba. Végül is hetven esztendős. A kánoni törvény szerint négy év múlva minden indoklás nélkül lemondhat. Azt akarják, hogy 75 éves korában idős kora, rossz egészsége miatt visszavonuljon, mivel már túl koros ahhoz, hogy hasznos legyen, az Egyházat pedig más módokon is segíteni tudja. Majd saját emberüket akarják a helyébe tenni. De elfelejtenek egy fontos körülményt: II. János Pál Jézus személyes képviselője. És higgye el nekem, senki nem bosszúállóbb, mint Jézus, ha valaki ahhoz nyúl, ami Hozzá tartozik. És Ő semmit nem értékel többre, mint az Egyházat. Az Egyházban pedig semmit nem értékel többre, mint Pétert, akire Egyházát építette. És azok, akik most a pápaságot igyekeznek megbolygatni, és azt tervezik, hogy megszabadulnak az utolsó embertől, aki őrködik fölötte, a haragvó Krisztussal találják majd szemben magukat. Egy olyan Krisztussal, aki haraggal lesz telve, nem megbocsátással vagy könyörülettel. Azok ahhoz nyúltak hozzá, amiért Ő közénk jött a Földre. Ezért iszonyatos büntetésre számíthatnak. Mindnyájan megszenvedjük ennek a büntetésnek a hatásait, mivel véletlenül a történelemnek ugyanahhoz a karavánjához tartozunk. Ez a karaván egy keresztút felé tart, ahol, azt hiszem, a sátán ideje véget ér, és mi egy kis ideig a béke korszakát éljük meg az Egyházban, egészen, amíg az utolsó nagy harc be nem következik. Ez a nagy harc az Antikrisztus eljövetelét jelenti, és ezzel mindennek a végét ezen a földön.

 

Bernard: Köszönöm, Atya, hogy megosztotta velünk a gondolatait. Biztos vagyok benne, hogy hallgatóink számára hasznosak lesznek.

 

Martin atya: Nagyon köszönöm, Bernard. Örömöt szerzett nekem ez a beszélgetés. Valóban örömöt.

 

 

 

1 Agostino Casaroli 1914-ben született, 1990-ben vonult nyugdíjba, és 1998-ban halt meg.

2 Magyarul: irkafirka.

3 1988. június 30., amikor pápai jóváhagyás nélkül szentelt föl négy püspököt.

4 Azóta, 2000. augusztus 6-án megjelent a Hittani Kongregáció Dominus Iesus című nyilatkozata Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer