Jelenlegi hely

Malachi Martin A kiforgatott katolicizmus - I/3. rész: Kitör a vihar

Bernard: Más szóval a katolikusok a világhoz pártoltak.

 

Martin atya: Így van. Ez a nekik sikeresen eladott portéka. Ennek a világnak a részévé kell lenned, másként fanatikusnak tartanak. Másként nem vagy amerikai. Nem vagy kanadai. Nem vagy jó állampolgár! Ezt egy arkangyali intelligencia adta el nekünk. Amikor Lucia a Szűzanyával beszélt, igen megrendítő pillanat volt, amelyben Miasszonyunk ezt mondta neki: „Ne döbbenj meg, gyermekem, ha egy adott pillanatban bizonyos ördögi zavarodottság vesz erőt a legjobb elméken is, egy olyan egyensúlyvesztés, melynek következtében többé nem képesek a Fiam és Péter szavai szerint ítélni.”

Ha megvizsgáljuk, miként cselekednek a püspökök, miként cselekednek a papok és a teológusok, és látjuk, hogy a legjobbak miként követik el a legszörnyűbb hibákat, miközben egymásnak ellentmondó nézeteket hangoztatnak, akkor megértjük, mit jelent ez a zavarodottság. Már nem is tudják többé, mit jelent katolikusnak lenni. Elvesztették katolikus ösztöneiket. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nép már nem katolikus. Csak csoportok vannak, amelyek kitartanak, és még katolikusok. Amikor valakiről az Egyesült Államokban vagy külföldön először hallunk egy könyv vagy valami más kapcsán, a munkatársaimmal mindig feltesszük a kérdést: „Vajon katolikus‑e?” Ó, mi ilyenkor nem arra gondolunk, hogy meg van‑e keresztelve. Hanem, hogy a hit embere‑e? Hisz‑e? A gyakorolja‑e azt, amit hisz? Annak megfelelően él‑e? Imádkozza‑e a rózsafüzért? Jár‑e szentmisére? Szokott‑e gyónni? Elismeri‑e a péteri hatalmat? A péteri hatalom a kritikus pont. A püspökök lázadásának a péteri hatalom megszüntetése a célja, és ez a gyakorlatban már csaknem meg is valósult.

 

Bernard: Úgy tűnik, már csak katolikus szigetek maradtak a világban.

 

Martin atya: Ennyi maradt. Csak szigetek. Aki ezt eddig nem fogta fel, az a homokba dugta a fejét. Az Egyház szervezetileg egyházmegyékből és egyházközségekből áll. Az éltető vezeték Rómából érkezik ebbe a szervezetbe a püspökök közvetítésével. A vezeték valamennyi elosztó pontját a püspökök ellenőrzik, és ezeken keresztül pumpálják szét, a Novus Ordó-t1, az FKBSz-t…

 

Bernard (közbevág): Mi az az FKBSz2?

 

Martin atya: Ez a keresztény beavatás új módja. Ha ennek a kézikönyvét elolvassa, látni fogja, hogy az FKBSz tele van naturalizmussal, a környezet szeretetével, van benne egy kis vudu3, egy kis boszorkánykodás, némi átvétel az ősi kelta mágikus hitvilágból, a Wiccából, akadnak benne protestáns jegyek is, de hiányzik belőle az igazi katolicizmus. Az FKBSz mellett itt van még a Renew4 is. A Renew szerint az ember ma hatalommal bír. A szentmisét felajánló pap eszméje a múlté. Maguk döntenek, mely imádságokat mondják el együtt, és arról is, hogy hogyan ítéljék meg a bűnt. Ezt pumpálták a vezetéken át az iskolákba és az egyházközségekbe, elborították vele a Katolikus Egyházat, és megváltoztatták vele az embereket anélkül, hogy azok tudnák, hogy megváltoztak. A hamelini furulyások5 kicsalták őket az Egyházból.

Tételezzük fel, hogy 1530-ban körbejárta Angliát és megkérdezte volna az embereket: „Katolikusok vagytok?” Ők azt válaszolták volna: „Természetesen!” Ha 1630-ban jár körbe, és megkérdezi az ottaniakat, hogy katolikusok‑e, azt mondták volna: „Természetes, hogy azok vagyunk!” De akkorra már megszűnt számukra a szentmise, és többé nem engedelmeskedtek a pápának. Protestánsok lettek anélkül, hogy tudták volna. Anglikánok voltak. Nem volt már hiteles papjuk. Nem voltak többé érvényes szentségeik. Mindezt elvesztették, és ők nem is tudták ezt. Ugyanezt mondhatjuk a mai katolikusokra, ők sem tudják, hogy valójában mi történt. Honnan is tudhatnák?

 

Bernard: Az intézmények még megvannak.

 

Martin atya: Ez igaz. Ez egy nagy káprázat bíborosokkal és püspökökkel, papokkal és apácákkal, kolostorokkal és zárdákkal, katolikus könyvtárakkal és katolikus főiskolákkal és katolikus könyvekkel. Mindez csak illúzió.

 

Bernard: Vagyis csak látszat.

 

Martin atya: Bizony az. A díszes homlokzat mögött oly sok minden van, amelynek a létét a hajdani pápák vagy papok nem engedték volna meg. A fülednél fogva hajítottak volna ki, ha azt tetted volna, amit ezek ma.

 

Bernard: Térjünk vissza ennél a pontnál XII. Piusra. Előrelátta‑e, hogy egy ilyen természetű válság van készülőben?

 

Martin atya: Igen. Ezért utasította vissza, hogy egyetemes zsinatot hívjon össze. Minden ehhez hasonlót visszautasított. XII. Pius két vagy három dologhoz ragaszkodott. Semmi közösködést a marxizmussal! Még csak tárgyalni sem velük! Teljes elhatárolódás tőlük, várakozó álláspont, és akadályozni őket. XII. Pius megkísérelt egy földalatti egyházszervezetet létrehozni magában Oroszországban. Öt püspöke és hét apostoli ügyvezetője volt Sztálin Oroszországában, amíg el nem árulták őket. Egy férfi, aki orosz ortodoxnak mondta magát, belépett egy római papnevelő intézetbe, ahol kiképezték, pappá szentelték, majd visszatért Oroszországba. Orosz kém volt, és sikerült a földalatti szervezet valamennyi tagjának a nevét megszereznie. Egyik napról a másikra mindennek vége lett. Mindenkit elfogtak és megöltek. Ez semmivé tette XII. Pius próbálkozását, hogy földalatti egyházi szervezetet hozzon létre a Szovjetunióban. Ez volt tehát az egyik vonatkozás, amelyre nagy hangsúlyt helyezett: nem tárgyalunk a marxizmussal.

A másik általa kiemelt kérdés a Szűzanyával szembeni mély tisztelet volt. Ebből végül a püspökök között, akik már elveszítették a hitüket, egy vicc keletkezett, miszerint nem is lehet a pápa elé kerülni addig, míg el nem mondod a rózsafüzért. De akkorra az ördög már megkezdte munkáját, és a Szűzanya tisztelete csökkenőben volt. Emellett az európai és amerikai vallásos rendeknél nagyon divatossá vált, hogy tagjaikat világi egyetemekre küldjék. Azzal érveltek, hogy „ha világi egyetemekre járunk, akkor ismerni fogjuk, mit mond a másik fél”. Mintha e nélkül nem olvashatták volna azok könyveit, és nem hallgathatták volna előadásaikat. Ennek az lett a következménye, hogy a gondolkodók egy olyan generációját bocsátották újtára (ez az én generációm), melynek tagjai világi eszméket szívtak magukba, és akik közül később sokan püspökök és bíborosok lettek. Barátaik és életpályájuk révén olyan világhoz kötődtek, amely teljesen katolikus-ellenes volt. Mindez a II. Vatikáni Zsinat előkészületeinek a része volt már.

A harmadik tényező, amely igen súlyosan érintette őt, az Egyház és a civilizáció közeledő pusztulása volt. Ez olyan jegy volt, amely belopódzott szentbeszédeibe, előadásaiba és leveleibe. Noha ő nem olvasta a harmadik titkot, tudomására jutottak Lucia nővérnek, a fatimai gyermekek életben levő tagjának, valamint néhány más embernek bizonyos közlései arról, amit a Szűzanya az eljövendő eseményekről mondott. De amikor ezt megtudta, a fő munkáját már elvégezte. Ez pedig az volt, hogy a háború alatt ellenálljon Mussolininak és a náciknak, hogy az Egyház túlélje azt az időszakot. Azt hiszem, hogy a gondviselés szólította őt erre a munkára. Később a kereszténydemokrata párt megszervezésével sikerült Olaszországban távol tartania a kommunistákat a hatalomtól. Egyik nagy tette az volt, hogy 1950-ben meghatározta a Szűz Mária mennybemenetelének lényegét. De akkor ő már igen rossz egészségi állapotban volt, és állapota attól kezdve állandóan romlott. Végül 1958 októberében elhunyt. Akkor választották meg XXIII. Jánost.

 

Bernard: Vessünk egy pillantást XXIII. Jánosra is. Ő liberális volt, vagy csak egyszerűen naiv?

 

Martin atya: Liberális volt. Nagyon liberális. Ha visszatekintünk életpályája elejére, Jánost, aki akkor még Roncalli volt, modernizmusa miatt eltávolították a Lateráni Egyetemen betöltött tanári állásából. Valójában a karrierje ott végződhetett volna. A bergamói plébánia papja marad, ha nem lettek volna barátai abban a kongregációban, amely akkor Propaganda Fide6 nevet viselte. Azok munkát adtak neki, majd egy másik munkakörbe ment át, és ott felfedezték, hogy nagyon hasznos diplomataként, mert igen nyugodt a természete, és nyilvánvalóan jót akart. Nagyszerű volt a gyermekek elsőáldozásánál, és nagyon kedves volt. Tömzsi volt, és ahogy a franciák mondták róla, „une bonne fourchette”7 volt, vagyis jó étkű ember. A háború alatt hamis keresztelési igazolásokkal több ezer magyar zsidót mentett meg. A bolgár királynak és Roncallinak a tevékenysége következtében több zsidó élt Bulgáriában a háború végén, mint az elején. Aztán nagyon hasznos volt DeGaulle Franciaországában a háború után, mert DeGaulle képtelen volt nem szeretni őt. A Vatikán nagy problémája az volt Franciaországban, hogy sok püspök támogatta a Vichy rezsimet, az ország németbarát frakcióját, ezért halálra ítélhették volna őket. János addig manőverezett, míg kivezette az Egyházat ebből a szorult helyzetből. Jutalomként Velence pátriárkájává nevezték ki. Senki nem gondolta, hogy pápa lesz belőle. De 1958-ban ő volt az egyedüli ember, akinek a bíborosok a fehér füstű tüzet meggyújthatták, mert zavarodottság volt bennük, hogy mit is kezdjenek az Egyházzal.

Igen, XXIII. János liberális volt, ráadásul teológiailag tudatlan. Naplója, A lélek, igen igénytelen mű. Majdhogynem primitív. Agyafúrt volt, akár egy paraszt. Paraszt ősei voltak, akik évszázadokon keresztül az elemekkel, a földdel és az állatokkal küszködtek. Noha ismerte a franciát, valójában egyetlen nyelvet tudott, az olaszt, csak ezen beszélt folyékonyan. Mindenekelőtt azzal áltatta magát, hogy ha sikerül elérnie, hogy az általa meghirdetett zsinaton a legkülönbözőbb emberek: katolikusok, protestánsok, zsidók, muzulmánok, kommunisták, hinduk és buddhisták is részt vegyenek, az egy új pünkösd eljövetelét jelentené. A Szentlélek mindenkit megvilágosítana, és a világ egy lenne újra Krisztus szeretetében.

 

Bernard: Vagyis ábrándokat kergetett.

 

Martin atya: Teljes mértékben. Illúziókba ringatta magát. Teljesen más nézetei voltak Európáról és a marxizmusról. Megragadta a szegények sorsa, ezért azt gondolta, hogy a gazdagok és szegények közötti egyenlőtlenséget helyre kell igazítani. Marxista munkatársai ezt használták ki, hogy rávegyék a Nyikita Hruscsovval való kompromisszumra. János liberális volt, és a vallásossága sajnos nem volt elegendő ahhoz, hogy megadja neki a dolgok mérlegeléséhez szükséges érzékenységet. Még bíborosként elment Fatimába, majd azt szerette volna, ha Fatima pápájának tekintenék. Bevezette a Fatimai Szűzanya ünnepét. De mivel a fatimai kinyilatkoztatások és a megbízatás, amelyet a Szűzanya hagyott, ellentétesek voltak az ő Szovjetunióval való megbékülésre irányuló keleti politikájával, hallani sem akart róluk. Inkább azt mondta: „Ez nem a mi korunknak való”.

 

Bernard: XXIII. János felismerte‑e a halála előtt, hogy valami rossz irányba fordult?

 

Martin atya: Igen, felismerte, már amennyire ezt a rákbetegsége megengedte. János 1963 márciusától igen rossz állapotban volt. Június 3-án halt meg, szörnyű haláltusa után, órákig tartó kínok között. A végén már többször mondta: „Ez már nem az én zsinatom”. Az első ülésszak után már tudta, hogy az ellenerő átvette a hatalmat. A zsinatra való felkészülés során létrehozott egy előkészítő bizottságot. Ennek a feladata az volt, hogy kidolgozza azokat a „szkémákat” (ahogy nevezték), azokat a dokumentumokat, amelyeket a püspököknek kell majd a zsinaton megtárgyalniuk. Ezeket még módosítani fogják, változtatnak rajtuk, az egyéni érdekeknek és az Egyetemes Egyház érdekeinek megfelelően átalakítják őket, végül aláírják, és pecsétjükkel látják el.

 

Bernard: Ugye Lefebvre püspök is ott volt ezen a zsinaton?

 

Martin atya: Ott volt. Az első ülésszakon az történt, hogy a püspökök egyszerűen kimondták: nekik nem kellenek ezek a dokumentumok. Új dokumentumokat akartak, amelyeket pontosan az általuk elérni törekedett kétértelműség szerint szabtak. János ettől kezdve tudta, hogy a zsinat megbukott. Fizikailag a rákbetegség őrölte fel életerejét, és már nyolcvan fölött járt. Lelkileg erőtlen volt, és nyilvánvalóan a kegyelem is hiányzott ahhoz, hogy bármit is tegyen. Valószínűleg Krisztus nem akarta, hogy tegyen valamit. A Katolikus Egyháznak mint intézményes szervezetnek a felbomlása, valamint a papok, apácák, bíborosok és püspökök II. János Pálhoz való hűtlensége kapcsán azt kell mondanunk magunknak: „Ezt Krisztus megengedte”. Ő mindenható. Ő minden szívet meg tudna változtatni. De nem tette. Megengedte, hogy a bomlás végbemenjen. Vagyis ez Krisztus engedélyével történt, noha nem az Ő akaratából. Ezen mindannyiunknak el kell gondolkodnunk. Megengedte ezt a győzelmet a sátánnak, aki sikeresen beférkőzött az Egyházba a legmagasabb szintekig, egészen Péter trónjáig.

Azt kell tehát mondanunk, hogy XXIII. János nem kapta meg azt a kegyelmet, amely nélkül nem látja elkövetett tévedéseit, VI. Pál pedig nem kapta meg azt a kegyelmet, hogy lássa a saját gyengeségeit. Ez utóbbi más szempontokból nagy pápának mondható, de nem kapta meg Isten kegyelmét. Ez a legkönyörületesebb dolog, amit mondhatunk róla. Hagyjuk Istenre az ítéletet. VI. Pál pápa utolsó napjaiban csoszogva járt a Castel Gandolfo körül, mert a lábai iszonyatosan meg voltak dagadva a visszerei gyulladása miatt, ráadásul a tüdeje is kezdte felmondani a szolgálatot. Amikor úgy hitte, hogy nincs mellette senki, hallhatták, amint részleteket mondott a Hiszekegyből, mintha önmagának akarná bizonygatni, hogy még minden ép és sértetlen maradt.

 

Bernard: Ő pápaként meglehetősen tehetetlennek tűnt.

 

Martin atya: Teljesen tehetetlennek. Őt már babusgatták és pólyálgatták a Vatikánba beférkőzött szupererő hívei, és ő nem tudott tenni ez ellen semmit, mint ahogy II. János Pál sem tud. A különbség az, hogy II. János Pál egy távolabbi országból érkezvén, harcos ember lévén és saját geopolitikai szempontokkal bírván, végjátékra szánta el magát. Ő nem VI. Pál vagy XXIII. János, és nem olasz. Neki nincsenek illúziói. Ennek az embernek egyáltalán nincsenek illúziói.

 

Bernard: Mi az ő játékterve? Vagy mi volt az ő játékterve, amikor 1978-ban hivatalba került?

 

Martin atya: Geopolitikai terve volt. Elfogadta azt a tényt, hogy a megújításra nincs lehetőség. Arra nem volt mód, hogy az Egyházat megtisztítsa. Arra sem, hogy a jó útra visszavezesse a bíborosokat. Arra sem, hogy kitakarítsa a Vatikán hivatali szervezetét. Arra sem, hogy a latin-amerikai papság tömegeit megváltoztassa. Arra sem volt mód, hogy megmentse a jezsuitákat. Megkísérelte megfékezni őket. Ez volt az eredeti szándéka, amikor elmozdította a jezsuiták generálisát. Végül ezt is leállította, mert értelmetlen volt a további próbálkozás, de ő azt hitte, és emellett szilárdan kitart, hogy ő az őrszem a várfalon, aki várja, hogy a Szűzanya eljöjjön hozzánk az égből. Ez igen különösen hangzik. Hisz abban, hogy ez rövidesen meg fog történni, még az ő életében. Sok ember nem értette meg őt, vagy időt sem szánt arra, hogy megpróbálja megérteni, amikor 1987-ben meghirdette a Mária-évet. Ez 1987 júniusában kezdődött, és 1988 augusztusában fejeződött be. Senki nem tette fel a kérdést, hogy vajon miért kellett nekünk egy Mária-év, amely 14 hónapig tartott, és amelynek látszólag nem is volt különösebb értelme. Ő a Gorbacsovval való találkozásra és a nemzetek társadalmának, a világ egész szerkezetének jelenlegi felbolydulására készült. De ez már egy másik kérdés.

 

Bernard: Ezt a témát az utolsó interjúban vetjük majd fel, melynek „A Vatikán belülről” lesz a címe.

1 Novus Ordo = Új Rend (latin). Eredetileg az új, „megreformált” szentmise.

2 FKBSz = Felnőttek Keresztény Beavatási Szertartása; angolul: RCIA; Rite of Christian Initiation of Adults.

3A vudu Nyugat-Afrikában keletkezett mágikus vallás, amely mind nagyobb népszerűségnek örvend a világban. Angol írásmódja woodoo; sajnos ebben a formában is használatos magyarul.

4 A Renew International egy amerikai katolikus szervezet, amely kisközösségek hálózatából áll.

5 A hamelini furulyás a Grimm testvérek egyik meséje, melynek főhőse játékával kicsalta a városból a patkányokat. Az angolban Pied Pipernek hívják, Malachi Martin így említi.

6 Magyarul: a Hit Terjesztésének Kongregációja. 1988-ban új nevet kapott: a Népek Evangelizációjának Kongregációja.

7 Szó szerint fordítva: egy jó villa.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer