Jelenlegi hely

Malachi Martin A kiforgatott katolicizmus - I. rész: Kitör a vihar

I. rész: Kitör a vihar

Bernard: Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy körünkben van Martin atya, akivel az Egyház mai helyzetéről fogunk beszélgetni. Kedves Atya, talán azzal kezdhetné, hogy egy keveset mesél önmagáról, az előzményekről és mai tevékenységéről.

 

Martin atya: Igen, Bernard, természetesen. Írországban születtem 68 évvel ezelőtt1. A jezsuita rendbe léptem, és a szokásos tizenhét évi képzés után, miközben számos európai országban és egyetemen megfordultam, végül Rómába kerültem, és a Pápai Bibliai Intézet tanára lettem. Paleográfusi képzettségem volt. Hallgatóink többsége talán nem tudja, mi az. A paleográfus kézzel írt szövegeket tanulmányoz. Magam az Ábrahám korabeli közép-keleti kézírások szakértője lettem. Ez nagyon hasznos hivatásnak bizonyult XXIII. János pápasága idején, mert ő kapcsolatok kiépítésére törekedett mind az arabokkal, mind pedig a zsidókkal, és mivel én sokat utaztam a Közel-Keleten, a szolgálatára lehettem. Igen szoros együttműködés fűzött XXIII. Jánoshoz és Augustin Bea bíboroshoz. Ez utóbbi volt az ökumenizmus felelőse, és a II. Vatikáni Zsinat idején sokszor megfordult az Egyesült Államokban. Már azt megelőzően kértem fölötteseimet, engedélyezzék, hogy elhagyjam a jezsuitákat; végül VI. Pál pápa adta meg 1964-ben az engedélyt a Jézus Társaságból való kilépésemhez. Ahogyan mondani szokás: szekularizált engem. Azt nem akartam, hogy laicizáljanak. De azt sem akartam, hogy egy püspök alárendeltjeként átvegyen az egyházmegyéjébe, sem azt, hogy egy szerzetesrendhez tartozzam vagy az Opus Dei-hez csatlakozzam, noha egy katolikus pap e három lehetőség között választhat. Ezért egy általános jellegű megbízatást kaptam, azt, hogy írjak, és a kommunikáció területén tevékenykedjem. Ezután Rómából – Párizson keresztül – az Egyesült Államokba mentem, és éppen huszonöt évvel ezelőtt, 1965 januárjában érkeztem ide. Azóta könyveket írok, és sokszor vagyok jelen a rádió és a televízió műsoraiban.

Azt hiszem, konzervatívnak tartanak engem. Itt, az Egyesült Államokban, szeretünk címkéket aggatni az emberekre. Sokan inkább hagyománytisztelőnek neveznének. De Bernard, én egy katolikus pap vagyok. Minden reggel megtartom a szentmisémet, és amikor a helyi püspök megengedi, bekapcsolódom a szokásos papi tevékenységbe. A fő elfoglaltságom azonban az írás, a gyóntatás és az emberek, különösen a családok lelkigondozása, azoké, akik az Egyház jelenlegi állapotában nehezen jutnak ahhoz. Ez a rövid történetem. A könyveim kelendőek. Van néhány sikerkönyvem, amelyek Isten kegyelméből lettek azzá, nem pedig amiatt, amit bennük írtam.

 

Bernard: Kérem, beszéljen nekünk valamelyik könyvéről. Közülük a legismertebb A jezsuiták (The Jesuits).

 

Martin atya: Így van. Ez volt az első olyan könyv, amely nagyvonalakban felvázolta, mi történt az Egyház nagyobb szerzetesrendjeivel. Röviden: 1965 és 1975 között az Egyház nagy rendjei, a jezsuiták, a domonkosok, a ferencesek és a karmeliták a szó szoros értelmében hátat fordítottak a pápaságnak. Olyan irányvonalat kezdtek követni, amely eltér az életről, halálról, feltámadásról szóló hagyományos katolikus szemlélettől. Egy rövid tanulmányt írtam a jezsuitákról, majd annak módszereit alkalmaztam a többi nagy rend esetében is. Sokan kezdték felismerni, hogy valami bűzlik Dániában. Ha a jezsuiták megengedhették maguknak, hogy azt tegyék, amit tettek, akkor meg lehet magyarázni a ferencesek hóbortjait, a domonkos rend iszonyatos korruptságát, mindezen rendek magatartását, amelyek évszázadokon át az Egyház védőbástyái voltak. Ma II. János Pálnak szüksége lenne, akár a levegőre a légzéshez, a magasan képzett emberek egy olyan testületére, amelyben az emberi élet minden lehetséges területének a szakértői helyet foglalnának. Világszerte szüksége lenne rájuk a civilizáció útvonalainak kulcspontjainál: Afrikában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, a Szovjetunióban és egész Európában. Szüksége lenne arra, hogy ezek a legnagyobb mértékben központi irányítás alatt legyenek. Hogy teljesen engedelmeskedjenek Péter szavának. Hogy teljesen Miasszonyunknak és a mi Urunknak szenteljék magukat. Szüksége lenne rájuk mint papokra. És ezek voltak a jezsuiták. Pontosan ez volt az, amire Szent Ignác gondolt. És ma gyakorlatilag nincsenek többé. A számuk lecsökkent, de ez nem csupán számok kérdése, hanem mindenekelőtt a minőségé. Ők szó szerint csendes háborút üzentek a pápaságnak.

 

Bernard: Ez pontosan az ellentéte a negyedik fogadalmuknak, amely a pápasághoz való hűségről szól.

 

Martin atya: Az engedelmesség, a vak engedelmesség volt az alapeszme, egészen addig menően, hogy a XVIII. században beleegyeztek, hogy a pápa az Egyház érdekében betiltsa a rendjüket. Hetven évvel később a pápa újra életre keltette őket, mert úgy találta, hogy szüksége van rájuk. Az tökéletes engedelmesség volt. Ezért voltak olyan értékesek a pápa számára. Ennek az engedelmességnek vége. A jezsuiták című könyvem felbolydulást okozott, és irányomban sok gyűlöletet és meg nem értést eredményezett, néhány idősebb és fiatalabb jezsuita kivételével, akik felismerték, hogy a könyv az igazságot mondta ki. A jezsuitákat sokan vásárolták, és az, ahogy itt az Államokban mondjuk, egy férgekkel teli dobozt nyitott fel. A körülötte történtek jellemzik az Egyház állapotát. A tény az, hogy jezsuiták névtelenül írtak nekem, mellékelve ötven példány árát, és azt kérték, hogy azokat valahova egy postafiókhoz küldjem, mert nem merészelték nyíltan mutogatni a könyvet. Egy másik könyvemnek, amely 1975-ben jelent meg, és szintén nagy port vert fel, Az ördög foglya (Hostage to the Devil) a címe. Ez az egyedüli, egyébként hang- és képfelvételeken alapuló, publikált beszámoló az ördög kiűzéséről öt, ma is élő amerikai személyből. Egész életemben igen tevékenyen részt vettem az ördögűzésben. A könyv nagyon keresett volt mind Amerikában, mint külföldön. Valójában ennyit tett: bebizonyította, hogy kinn az utcákon és benn a tanácstermekben, a kis női szalonokban és a hadsereg főhadiszállásain vagy a kormányzati hivatalokban a sátán él, tevékeny és boldog.

 

Bernard: Ezt a mai modern elme nagyon nehezen fogja fel, mert az Egyháznak az a tanítása, amelyet a modern teológusok elsőként vetettek el, a sátán, az ördögök és a pokol létezésébe vetett hit volt.

 

Martin atya: Így van. Ez a valaha végzett legjobb propagandamunka. A sátán nem létezik, de öljük a gyermekeket, mielőtt megszületnek. Hozzuk létre az életút harmadik fajtáját. Ez az emberi jogokra épül. A homoszexuálisoknak ugyanolyan jogokat, mint a heteroszexuálisoknak! Fogadtassuk el a homoszexuálisok házasságát! Használjuk a fogamzásgátlókat, mert az egész emberiség javát szolgálja, ha megfékezzük a szaporodást! Az nem igazán számít, hogy az indonéziaiak legyilkolják Kelet-Timor lakosságát. Ez nem zavar bennünket. A sátán mindenütt ott van! Ott van, és felkelti az emberekben az ésszerűség, a tolerancia és a fanatizmusmentes szemléletmód igényét. Minden ember a maga törvényei szerint él, és minden értelem önmagának az irányítója. Ez a leghatékonyabb propaganda. Hát az ördög, a szarvakkal, koszos farokkal, sárga szemekkel bíró, hóna alatt mocskos könyveket hordó régi figura, aki a bokor mögé bújva mondja: „Gyere ide, és mutatok neked valami bűnt” – az hol van? Ó nem, ez mítosz csupán. Babona. Mindig is az volt. Ez angyali intelligencia, sokkal hatalmasabb, mint bármely emberi intelligencia lehetne. Angyali intelligencia, amely élethalálharcban áll az egyetlen emberrel, aki Isten: Jézussal.

 

Bernard: Mind a világban, mind pedig az Egyházban olyan helyzetbe jutottunk, amelyben az ördög tevékeny és jól érzi magát. Erről a későbbiekben szólunk még, de ahhoz, hogy megértsük, hogyan jutottunk ide, időben vissza kell mennünk a II. Vatikáni Zsinatot megelőző napokba, amikor legalábbis úgy tűnt, hogy minden rendben van az Egyházzal. Magának mi erről az időszakról a véleménye?

 

Martin atya: Nos, Bernard, ehhez választhatjuk a történelminek nevezett nézőpontot, amely egy materialista nézőpontja. És azt mondhatnánk, hogy „volt ez a tanár, akinek a teológiai nézetei kissé bizonytalanok voltak. És az 1930-as években jelentkezett egy liturgikus mozgalom, amelyet a pápának el kellett nyomnia”. De, ha megengedi, kezdjük inkább a helyzet áttekintésével.

 

Bernard: Tegyük azt.

 

Martin atya: Ezt az áttekintést az a személy szolgáltatta nekünk, aki Jézus Krisztuson kívül egyedül képes rá, a Boldogságos Szűz Mária. Ő hatszor jelent meg nekünk 1917-ben, utolsó alkalommal 1917. október 13-án három gyermek és még 75.000 ember előtt. Ekkor csoda történt, a fatimai csoda, amely aznap délben a portugáliai Fatimában játszódott le. Fatima egy kis falucska, amely 75 mérföldre fekszik Lisszabontól, Portugália fővárosától. A fatimai csoda, amelyet Napcsodaként emlegetünk, a XX. század és talán az utóbbi öt évszázad legjelentősebb csodája. A Szűzanya három titkot közölt a gyermekekkel, és azt mondta nekik, hogy egyelőre ne hozzák azokat nyilvánosságra, hanem adják át a helyi püspöknek. Ezek egyike a híressé vált harmadik titok. Azt a titkot egy papírlapra írva az 1950-es években2 átadták a pápának. A titkot nagyvonalakban ismerjük, sőt részleteit is, de a legfontosabb benne egy elintéznivaló volt. A Szűzanya meghagyta, hogy az 1960-as év pápája nyissa fel a borítékot, olvassa el a titkot, és hajtsa végre, ami abban áll. A harmadik titok a pápa, Ratzinger bíboros és még sok más ember szerint egy vagy-vagy felszólítás, vagyis ultimátum. A titok szövege szerint a világ már oly messzire ment, hogy ha Oroszország nem tér meg a Szűzanya Szeplőtelen Szívének való felajánlása által, országok és földrészek fogják elveszíteni a hitüket. Bíborosok, püspökök és papok fognak falevelekként a pokolba hullani. Ha a pápa, az Egyház püspökeivel egyetértésben, Oroszországot, éppen Oroszországot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének szenteli, akkor Oroszország megtér, és a hit helyreáll.

Nos, a szomorú utójáték az, hogy XXIII. János pápa, akit én ismertem, felnyitotta a titkot. Először egyedül nyitotta fel Castel Gandolfóban, 1959 augusztusában, majd 1960-ban ugyanezt tette több bíboros jelenlétében. Bea bíboros, az én bíborosom is ott volt. XXIII. János a titokból megtudta, hogy Oroszországot a gonoszság forrásának kell nyilvánítania, és Mária Szeplőtelen szívének kell szentelnie. Végül azon véleménye alapján döntött, hogy Nyikita Hruscsov, aki akkor Oroszország vezetője volt, ezt háborús cselekménynek fogja tekinteni. Lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem, de Nyikita Hruscsov uralma alatt, 1958 és 1963 között a leghevesebb vallásellenes üldözés folyt a Szovjetunióban.

 

Bernard: Ez érdekes. Rokonságom egy része Oroszországban él, és sok ember nem tudja, hogy Hruscsov idején az üldözés sokkal keményebb volt, mint Sztálin alatt.

 

Martin atya: Sokkal, de sokkal keményebb. Ezért XXIII. János azt mondta: „Ezt nem tehetem meg! Nem, mert Nyikita Hruscsov megszakítja akkor velem a tárgyalásokat.” Abban az időben Hruscsov tárgyalt XXIII. Jánossal, akinek volt egy álma. Azt akarta, hogy az orosz ortodox egyház képviselői jelen legyenek a zsinaton. Ezért a bíborosokkal való tanácskozáson elővett egy papírlapot, és felírta rá: „Questo non e per nostri tempi.” „Ez nem a mi korunknak való.” János visszatette a levelet a dobozba, és lezárta azt. Saját geopolitikai céljai miatt visszautasította Miasszonyunk meghagyását. Véleményem szerint döntése rövidlátó volt, de mindenekelőtt nem engedelmeskedett Szűz Máriának. Ez az én véleményem, de én csak egyszerű pap vagyok, nem pápa.

Amikor VI. Pál került a pápai székbe, elolvasta a levelet, és úgy döntött, hogy nem tesz semmit az ügyben. I. János Pál is elolvasta, de neki csak 34 napja volt hátra még az életéből. II. János Pál elolvasta a levelet a pápasága kezdetén, 1978 októberében, és félretette. Csak 1981-ben vette elő újra, amikor sebesülten feküdt a Gemelli kórházban, és megértette, hogy május 13-án valóban a Szent Szűz mentette meg az életét Mehmet Ali Agcának, az orgyilkosnak a golyójától. Újra elküldött a levélért, valamennyi vele kapcsolatos dokumentumért és Lucia nővér írásaiért. Lucia az egyetlen, aki még életben van3 a fatimai látnok gyermekek közül. Aztán üzenetet küldött Leira püspökének és Luciának, tanácsukat kérve egy vonatkozásról. Majd 1984-ben az egész világot felajánlotta.

 

Bernard: Ez nem az, mint amit a Szűzanya kért tőle.

 

Martin atya: Külön megemlítette Oroszországot, melynek – mint mondta – „a népe még egy különleges megszentelésre vár”. Más szóval, a felajánlás nem történt meg. Felhívom a figyelmét, Bernard, hogy a Szűzanya vagy-vagy feltétele érvényben van. Ő azt mondta, hogy ha ez nem történik meg, ha nem teszik közzé minden nép és kormányzat számára, akkor a hit eltűnik az országokból és a földrészekről. Hatalmas katasztrófák lesznek, sok ember meghal, de végül az Ő Szeplőtelen Szíve fog győzedelmeskedni. Ennek néhány példáját már számba is vehetjük. 1965-ben hirtelen minden elektromos energia eltűnt az Egyesült Államok észak-keleti szögletében. Az egyébként tele lévő elektromos tartályok egyszerre csak kiürültek. Még senki nem tudta megmagyarázni, hogy ez hogyan történhetett.

Hasonlóképpen, ha megvizsgáljuk az Egyházat az 1965 és 1975 közötti periódusban, azt látjuk, hogy a katolicitás hirtelen eltűnt. Hirtelen papok és apácák hagyták el hivatásukat. Egyszerre bizarr szertartások jelentek meg. Eltűnt a Szent Szívnek és Mária Szeplőtelen Szívének a mély tisztelete. Az Oltáriszentség imádása, az Oltáriszentség meglátogatásának szokása és a zarándoklatok is eltűntek hirtelen. Amit egyházi emberek a gyermekek elsőáldozásáról, a házasságról, az abortuszról, a fogamzásgátlásról és a homoszexualitásról tanítottak, mind egyszeriben az ellenkezőjébe fordult. A katolicizmus teli tartályainak tartalmát hirtelen kiszippantotta valaki. Eltűnt, ami bennük volt! Az egyetlen teológiai magyarázat erre: Isten megvonta tőlünk a kegyelmet. Isten megvonta tőlünk a megszentelő kegyelmet, amely nélkül nem lehetünk katolikusok. Ez az összképe annak, ami történt.

1980-ban Fuldában II. János Pál szembe találta magát néhány igen buzgó német katolikussal. Azok azt kérdezték: „Szentatya, miért nem újítja meg az Egyházat?” Ő azt válaszolta: „Nem tehetem. A megújulás lehetetlen addig, amíg Miasszonyunk el nem jön.” Ezzel ő azt a bizonyos levelet idézte. Aztán benyúlt a zsebébe, elővette a rózsafüzérét, és azt mondta: „Ez a ti fegyveretek”. Tehát már pápasága elején eldöntötte. „Nem tudom megújítani az Egyházat. Nem lehet megújítani, mert a megújulás egyedül a kegyelem által lehetséges. Ezt senki nem képes szervezéssel vagy valamely emberi eszközzel megvalósítani.” Ez az ő álláspontja.

1 Ez az interjú 1990-ben készült. (Megjegyzés: A jegyzeteket Felsővályi Ákos és Tóth Károly Antal készítették.)

2 A harmadik titok szövegét tartalmazó levél 1957. április 16-án érkezett meg Rómába. Lásd például http://www.etika.com/ladin/h90a13.htm Ha az idő teltével esetleg eltűnne a jegyzetekben említett források világhálós címe, a megfelelő keresőszók segítségével biztosan talál újakat az olvasó.

3 Lucia nővér 2005. február 13-án hunyt el a coimbrai (Portugália) kármelita kolostorban.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer