Jelenlegi hely

Egyház az Amoris Laetitia lejtőjén

Ferenc pápa Amoris Laetitia című szinódus utáni apostoli buzdítása jól láthatóvá teszi azokat a vonalakat, melyek mentén egy defakto egyházszakadás talán már évtizedek óta létezik országok és Egyházmegyék között. Ez a szakadás természetesen az emberek szívében kezdődik, ám mégis plébániák, vagyis papok, és egyházmegyék, vagyis püspökök szintjén igazán látványos a szakadás.
 
 

Az elmúlt hónapokban több püspök és egyházmegye is hivatalosan állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy az Amoris Laetitia értelmében vajon Eucharisztiához járulhatnak-e az aktív házasságtörésben élő elvált újraházasodottak. Enne a folyamatnak a földrajzát szeretném a teljesség igénye nélkül felvázolni.

 
Az elsők, akik büszkén feladták a hitletéteményt a Fülöp-szigeteki püspökök voltak, amikor meghirdették a törvénytelenség korát az irgalmasság jegyében.
 
A hazánkban is egyre nevesebb kazahsztáni segédpüspök, Athanasius Schneider atya szerint viszont ki kéne javítani a természetes olvasás mellett eretnek módon értelmezhető részeit Ferenc pápa apostoli buzdításának. Schneider püspök kritikája magyarul is olvasható a Newman Intézet honlapján.
 
A philadelphiai Charles Chaput érsek olyan irányelveket adott ki egyházmegyéjében, melyek leszögezik, hogy az újraházasodott, vagy a homoszexuális párok, csakis komolyan vállalt szexuális absztinencia mellett részesülhetnek az Oltáriszentségben.

 

A kanadai Alberta és Northwest püspökei elkötelezték magukat az Egyház hagyományos tanítása mellett, hogy az újraházasodottaknak "le kell mondaniuk a szexuális intimitásról, és szűziesen élniük", hogy Eucharisztiához járuljanak.  

 

Az arizónai Thomas Olmsted püspök azt nyilatkozta, hogy II. János Pál és XVI. Benedek pápák tanítása, mely tiltja a papoknak, hogy az újraházasodottak számára kiszolgáltassák az Oltáriszentséget, továbbra is érvényben van, hiszen ez a hagyomány is.
 
Az argentin püspökök azonban személyesen Ferenc pápától kaptak bátorítást a házasságtörésben élők szentségtörő megáldoztatásához, sőt a pápa szerint "nem létezik más értelmezése" az Amoris Laetitia vonatkozó fejezetének.
 
A spanyolországi Granada érseke, Francisco Javier Martínez Fernández a múlt héten jelentette be, hogy egyházmegyéjére adoptálja a pápa által is méltatott argentin irányelveket.
 
Az argentin irányelveknél némileg szigorúbb feltételekkel engedélyezte a szentségtörést a római egyházmegye is, ahol Ferenc pápa a püspök. Szeptember 19-én a San Giovanni in Laterano katedrálisban Vallini bíboros, Róma helytartó püspöke, ünnepélyesen ismertette az iránymutatásokat, melyek alapján az Amoris Laetitia tanítása megvalósítandó a pápa egyházmegyéjében.
 
Magyarországon több püspökről is tudható korábbi nyilatkozataik alapján (itt, és itt, és itt), hogy nem értenek egyet Ferenc pápa újításával, illetve irányadónak a Hittani Kongregáció prefektusának, Müller bíborosnak az értelmezését tekintik, de újabban nem nyilatkoztak a kérdésről. Imádkozzunk a helytállásukért!

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer