Jelenlegi hely

Burke bíboros: "hivatalos helyreigazítás" következhet, ha a pápa nem tisztázza az Amoris Laetiát

Raymond Burke bíboros szerint "hivatalos helyreigazítás" következhet, ha Ferenc pápa nem válaszol a négy bíboros levelére, melyben arra kérik, tisztázza az Amoris Laetia bizonyos aspektusait.
 
Az Edward Pentinnel folytatott National Catholic Register interjúban Burke bíboros azt mondta, hogy ha a pápa tévedést vagy eretnekséget tanítana, akkor "a bíborosoknak és püspököknek kötelességük ilyen esetekben, és történelmileg van is precedens rá, hogy világossá tegyék, hogy a pápa tévedést tanít, és kérjék, hogy javítsa ezt ki".
 
Burke egy a négy bíboros közül, akik szeptemberben hivatalosan (nyilvánosság nélkül) megkérték a pápát, hogy tisztázza az Amoris Laetitiát, mely szerintük úgy is értelmezhető, hogy az ellentmond az Egyház erkölcsi tanításainak például az újraházasodottak áldozásának kérdésében. A pápa úgy döntött, hogy nem válaszol a feltett kérdésekre. A bíborosok ezek után határoztak úgy, hogy "Isten népe elé tárják kételyeiket" - a nyílt levelük szerint. 

 

 
Arra a kérdésre, hogy mi következik akkor, ha a pápa továbbra sem válaszol, Burke bíboros ezt felelte: "Akkor tennünk kell valamit ezzel a kérdéssel. A hagyománynak része a római pápa helyreigazításának gyakorlata. Ez nyilván nagyon ritka dolog. De ha nincs válasz a kérdésekre, akkor azt mondanám, hogy ezt a súlyos hibát hivatalosan kell helyreigazítani".
 
Egy ilyen hivatalos helyreigazítás nagyon rendkívül volna. Egy hozható példa rá XXII. János esete lehetne az 1330-as évekből. A pápa nyilvánosan azt tanította - noha csak saját véleményeként -, hogy a mennyben lévő lelkek nem látják Istent a végső ítéletig, mely gondolat ellene mond az Egyház tanításának. Sok teológus számon kérte János pápát. Közülük néhányat megbüntetett, de a nyomás csak nőtt, és a pápa halála előtt visszavonta eretnek véleményét. 
 
Burke bíboros "hivatalos helyreigazításról" annak az évek óta tartó vitának a kapcsán beszél, mely az újraházasodottak Eucharisztiához járulásáról folyik, miközben azok szexuálisan aktívak a szentségi házasságukon kívül. Az Egyház tanítása szerint ez ellentétes a házasság felbonthatatlanságának a dogmájával.
 
Ferenc pápa az Amoris Laetitia apostoli buzdításában explicite nem ír erről a kérdésről, noha utal rá, és némely püspökök úgy értelmezik sorait, hogy azok megengedik bizonyos újraházasodottak számára a Szentáldozást akkor is, ha közben házasságon kívüli testi kapcsolatban élnek. Ez például a Buenos Aires-i püspökök értelmezése is, melyet Ferenc pápa helyesléssel fogadott. A Buenos Aires-i direktívákra utalva Burek bíboros megjegyezte, hogy "még bizonyos püspöki iránymutatások is zavarosak és tévesek".
 
A négy bíboros azért szánta el magát erre a hivatalos majd nyilvános lépésre, "mert annyian össze vannak zavarodva, és egyre azt kérdezik, hogy a bíborosok, vagy valakik, akinek ez feladatuk, miért nem szólalnak fel és segítenek nekünk".
 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer